Kispad

Androidról iPhonera (eszpee)

2010-08-22T20:36:11+02:00

Androidról iPhonera

Kicsit autópályán szembe autózós érzésem van. Az Android piaci részesedése brutálisan jön föl, ráadásul (még) nincs CDMA iPhone, így akinek elege van az AT&T amerikai GSM lefedettségébőll, az is megy át Androidra. Igazából mindenki megy át Androidra, amikor még a döntésem előtt keresgéltem kicsit, hogy más hogyan kezelte az ezirányú váltást, hát az is tanulságos volt. Nagyjából nulla oldal foglalkozott az Androidról iPhonra migrálással, ellenben a másik iránnyal tele a web. Akkor hát ez egyedi tartalom lesz, egy év Android és egy hét iPhone használat után bemutatom az utóbbit.

Nem sokkal megjelenése után vettem meg a HTC Hero-t, mostani szemmel nézve persze vagyonokért, de hát ez van, ha valaki türelmetlen. A tél vége felé, amikor a HTC nagyjából huszadszor tolta el a 2.1-es upgrade időpontját, nagyon elegem lett, váltottam VillainROMra, és megfogadtam, hogy a HTC-től egy ideig nem veszek semmit. Persze, öreg hardver, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem a legjobb, új korában is simán előfordult például, hogy már csak egy nem fogadott hívás értesítést láttam, mert mire elindult a telefonkezelő program, vagy mi, addigra megunta a hívó fél a csörgetést. Vicc azért egy telefonnál, de nagyon nem zavart, keveset telefonálok, viszont a mobil netelérés nagyon fontos, és ebben tökéletes volt a Hero.

Egyre jobban érdekelt viszont az iPhone. Azt még a legelvakultabb Apple-haterek is elismerik szerintem, hogy ők indították el a smartphone kommercializálódását, nem ők voltak az elsők persze, de ők csináltak tömegterméket a mobil internetből, mint ahogy az MP3-ból annak idején. Kis túlzással élve ha nem lett volna iPhone, most nem lenne Android sem. Engem meg a leírásoknál jobban érdekelt, hogy testközelből hogyan működik ez a rendszer, ami képes volt arra, hogy elérje a kritikus tömegű felhasználót. Az persze, hogy a helyi mobilszolgáltatómnál évekig hűségesen gyűjtögetett pontokért és egy aktuális pénzvisszafizetős Apple akcióért hála nagyjából hatvanezer forintért juthattam hozzá az új 4-es iPhone-hoz, az finoman fogalmazva segített a hirtelen döntés meghozatalában: egy ideig most iPhone felhasználó leszek, aztán meglátjuk. Hatvanmillió légy csak nem téved akkorát.

Az összehasonlításnál igyekszem fair lenni, a két hardver között egy év különbség van, tehát nyilván gyorsabb, reszponzívabb, szebb az iPhone 4 a HTC Heronál, ezt nem lenne korrekt felemlegetni, szóval megpróbálok a készülékfüggetlen, koncepcionális különbségekre koncentrálni. Előre szólok, hogy Android 2.1-gyel vannak csak tapasztalataim, Froyót még nem használtam, szóval ha hülyeségeket írok valahol, javítsatok ki nyugodtan a kommentekben.

Mielőtt megjött volna a megrendelt iPhone 4, összeírtam magamnak pár elvárást, gondolva arra, hogy ha kezemben lesz a csomag, egy ideig nem fogok tudni hideg fejjel gondolkodni. Egyrészt persze a hírek engem is elértek, abszurdan fogalmazva arra számítottam, hogy meglepően szép lesz a kijelző. Logikusnak tűnt az az elvárás is, hogy érezhetően nagyobb lesz majd az alkalmazáspiac, illetve persze bíztam benne, hogy az összes általam használt androidos funkciónak meglesz az itteni párja.

Kezdem a kijelzővel, az a leghálásabb téma.

Kollégám nem túlzott, sőt, talán még kicsit visszafogottan is fogalmazott cikkében, én nem hogy telefonon, de soha sehol semmilyen eszközön nem láttam még ehhez fogható kijelzőt. Konkrétan nem az van, hogy ügyes az antialias, meg jó a színmélység, hanem egyszerűen nem látok pixeleket, kész, folyamatos vonalakból állnak össze a betűk. Megérkeztünk, egy pixel 78μm széles (mikrométer, a méter egymilliomod része, azaz 0,001 mm - egy 1x1 milliméteres területre az iPhone 4 több, mint 164 pixelt rajzol ki), retina vagy nem retina, nem érdekel, ennél szerintem már nem érdemes tovább menni - mondom ezt úgy, hogy átérzem a "640 kbyte mindenre elég" kijelentések súlyát. Komolyan mondom, ültem a telefon előtt és percek teltek el azzal, hogy csak néztem az ikonokat.

Olyan érzés volt, mint amikor a CoV fénykorában kaptam egy választ az olvasói levelemre, ami - mint utólag kiderült - valószínűleg lézernyomtatóval készült. Ez számomra akkor teljesen ismeretlen volt, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján járunk, én meg még csak mátrixnyomtatót láttam. Úgyhogy csak ültem, és azon erőltettem a szemem, hogy felfedezzem a pontokat, amikből összeállnak a betűk, de hiába. Na ilyen az iPhone 4 kijelzője, mint amikor az ember a papírlyuggatós mátrix után találkozik egy lézernyomtatóval.

Most ugyanez a technikára rácsodálkozás van, mint akkor, tiszta hülye vagyok, "retina" meg "HD" szavakra keresek az App Store-ban, hogy bármit letöltsek, ami kihasználja ezt a felbontást, mindegy, hogy mit csinál, csak hadd nézzem még. A régi kijelzőre készített programok ugyanis árulkodóan kockásak, persze meg lehet szokni, de amikor megjelenik a felületen valami szöveg vagy szám, amit a rendszer rak ki, nem a program, akkor ugye él a nagyfelbontás, és rögtön látszik, hogy mit tudna ez a képernyő, ha használnák. De ez persze csak idő kérdése, nyilván megéri egy alkalmazásfejlesztőnek az upgrade. Szóval az iPhone 4 kijelzője gyönyörű, ezt nem ragozom tovább, inkább megmutatom:

Tudom, hogy kilóg az oldalból, meg egy mega, de elnézést, meg akartam mutatni a 640x960 pixelt.
Jól láthatóak egyébként a korábbi és a jelenleg felbontásra készített ikonok közötti különbségek is.

Két ötletem is van arra, hogyan lehet átérezni ezt a felbontást, ha van kedvetek kicsit mozogni:

Hajoljatok olyan közel a monitorhoz, amilyen távolságról a mobilotokat szoktátok nézni, és képzeljétek el, hogy a fenti kép 7,5x5 centiméterbe zsúfolva jelenik meg.
Most telefonnal a kezetekben menjetek olyan messze a monitortól, hogy a kép akkorának tűnjön, mint a mobilotok kijelzője normál használati távolságban, és próbáljatok megkülönböztetni pixeleket valamelyik nagyfelbontású ikonban.

OK, OK, abbahagyom a lelkendezést, menjünk tovább.

Az alkalmazáspiac.

Azt semmiképp nem mondanám, hogy érezhetően nagyobb, mint az Androidos. Bizonyos dolgokból sokkal több van (főleg játéktéren nagyobb a választék), más dolgok meg hiányoznak (nyilván közrejátszik az Apple tiltás is, hogy nem lehet akármilyen alkalmazást készíteni). Aki Androidról jön, számítson rá, hogy érezhetően kevesebb a (minőségi) ingyenes program, egy júniusi adat szerint az Androidos appok 57%-áért nem kell fizetni, míg az iPhone alkalmazásoknak csak 27%-a ingyenes. Ezzel együtt az alkalmazások átlagára itt is csak 3 euró körül van, és csomó jó 99 centes dolog is létezik, tehát nem egy életbevágó összeg az, amit az ember szoftverre kell költsön. Nekem mindenesetre nagyjából 10 euró körüli összegből megvolt, amit az Androidon használtam - ott viszont ingyen.

Minden Androidos funkcióra persze nem találtam meg az iPhone-os megfelelőt, sajnos. Arra számítottam azért, hogy azt nem fogom tudni reprodukálni, hogy rádugom a linuxos laptopomra a telefont, a felugró menüben kiválasztom az "Internet Sharing" opciót, és már webezek is. Ez megy Androidon gond nélkül, az iPhone-nál a Linux még fel se merült, csak odáig jutottam, hogy a telefon "Tethering" menüpontjában javasolta, hogy beszéljek a mobilszolgáltatómmal, mert ez bizony nincs engedélyezve. Persze, nincs, de eddig se volt... mindegy.

Vannak viszont ennél nagyobb gondok is. A szívem leginkább az egyszerű kis dedikált GMail alkalmazás után fáj, ami még a 2-3 generációval ezelőtti telefonomon is simán futott, de ide a Google nem készítette el. Hiába állítottam be a levelezőt akár GMail, akár Exchange fiókként, vagy az értesítések nem nagyon akartak jönni új levélnél, vagy egyszerűen nem állt kézre az egész. Végül tehát az esetek nagy részében a webes felületet is használom, ami tök jó, de azért mégsem teljesen alkalmazás-érzés. Mindegy, a jövő szerintem a mobil weben van, szóval biztos fog ez még fejlődni.

Apropó, push, nézzünk pár koncepcionális különbséget.

Androidról iPhonera váltva az egyik legszembetűnőbb különbség a notification rendszerben van. Sok lelkendezést olvastam az Androidok felső sávjáról, de nem igazán értettem őket, ez tűnt természetesnek - amíg nem láttam, hogy hogy néz ki ez iPhoneon. Leginkább sehogy. Az állandó felső sáv itt teljesen az Apple játszótere: pontos idő, mobil hálózat, akku töltöttség, ilyenek. Egy alkalmazás ha értesíteni akar valamiről, akkor két választása van: vagy küld egy kb. a web nagyon korai szakaszára jellemző "alert" ablakot, vagy az ikonján jelez a nem olvasott események diszkrét számával. Az előbbi bármit csinálok, az arcomba tolja magát, az utóbbi ha az ötödik home képernyőn van, lehet, hogy napokig észrevétlen marad. A kettő között semmi, és innen nézve értékeli az ember igazán az Android diszkrét, de mégis szem előtt levő felső értesítés-sávját.

Kapcsolódik a multitaszk, amikor engedélyezte külső fejlesztőknek is az Apple, együtt röhögtem én is a fél webbel, sikerült a valódi párhuzamos futtatás helyett egy primitív, ezeréves megoldást választani. Ez volt az elmélet, ehhez képest a gyakorlatban egy hét után azt mondom, nem nagyon hiányzik a dolog, annak idején a PDA-k világában is szimpatikusabb volt a Palm egyfeladatos megoldása a Psion valódi multitaszkjával szemben.

"In multitasking, if you see a task manager... they blew it. Users shouldn't ever have to think about it." - ezt Steve Jobs bírta mondani, és azt hiszem, mobil kontextusban igazat kell adjak neki. Van abban valami lehangoló, amikor az ember egy szinkronizálás közben belassult telefonon azon matat, hogy kiírtsa a hátterben futó processzeket, mert gyorsabban szeretne böngészni. Ezzel együtt azért vannak néha fájó pontok. Androidon megszoktam, hogy ha zenét hallgatok, nyugodtan használhatom a telefont arra, amire akarom, itt előfordult, hogy indítottam egy alkalmazást, mire szépen elhallgatott a zene, ami kicsit összerondítja azért a felhasználói élményt.

Viszont a már régen is működő push megoldást egyszerűen zseniálisnak tartom. Anélkül, hogy mély technikai részletekbe mennék, arról van szó, hogy a külső fejlesztők úgy tudnak az Apple infrastruktúráján keresztül értesítéseket, üzeneteket küldeni az alkalmazásaik felhasználóinak, hogy azoknak az alkalmazásoknak nem is kell futniuk. Ez ugye valódi push, nem periodikus lekérdezgetés. Az Android ezen a területen csak most ébredezik, a Cloud To Device Messaging a 2.2-es verzióval jelent meg, így közel sem mondható még elterjedtnek az összes iPhone-on régóta rendelkezésre álló megoldáshoz képest.

A nagyfokú testreszabhatóság hiánya is fáj kicsit, erre csak egy saját történetet mondok: pár hónapja egy olyan időszakot élt át szegény szerverünk, hogy gyakran előfordult, hogy az éjszakát nem bírta ki, reggel újraindítás kérésével kellett kezdeni. Ilyenkor ugye nem jó, ha ezt az ügyfelek előbb veszik észre, mint én, üzemelt tehát a Pingdom remek SMS-es értesítő rendszere (nyugodt szívvel ajánlom bárkinek). Pár nap után viszont nagyon meguntam hajnali háromkor kelni, tehát a következőképpen állítottam be a telefonom:

este 11 és reggel 7 között automatikusan néma üzemmódba vált - erre a Sleep Silencer nevű ingyenes programot használtam, de van ezer másik megoldás is rá;
beérkező SMS-ekre 5 percenként csörög, amíg el nem olvastam őket - ezt a Handcent SMS tudja, a program szép példa arra, hogy Androidon milyen mély szinten lehet kicserélni belső funkciókat külső megoldásokra, ez az alkalmazás a teljes SMS-kezelést veszi át a rendszertől, de van például alternatív telefonáló alkalmazás is.

Az eredmény: akármikor kaptam SMS-t éjszaka, nyugodtan alhattam, legkésőbb reggel 7:05-kor az ismételt riasztás ébresztett, és még időben újra tudtam indíttatani a szervert. Ez egy tipikus Androidos sikersztori, kérdezzétek meg akármelyik Androidos barátotokat, biztos tudnak ők is mondani pár ilyet. Abba viszont nem is megyek bele, hány ponton elképzelhetetlen ez egy iPhone-nal, szerintem érzitek a különbséget. (A szervert egyébként már kicseréltük azóta, szolgáltatót is váltottunk, ha ügyfelek is olvasnák a cikket, a deja.hu-nál vagyunk, és nyugodtan ajánlom őket is bárkinek.)

A flashről annyit tudok csak mondani, hogy büszkén vállalom, hogy már több, mint egy évtizede a web rákfenéjének tartom, azóta annyi változott csak, hogy régen volt, ahol indokolható volt a használata (multimédia, játékok, stb.), most már egyre kevésbé az. Nem vagyunk még ott, hogy végre teljesen megszabadulhassunk tőle, a <video> taget is sikerül elvinni valami idióta formátumvitába, és igyekszik a flash is tartani a lépést, de azért még mindig csak egy az oldal szövetéből kihasított téglalapról beszélünk. A HTML-CSS-JS hármassal szemben nem szerves része a webnek, soha nem is lesz az. Androidon egy-két esetre emlékszem csak, amikor egy-egy idióta étterem lapja miatt jól jött, hogy ment a Flash is a böngészőben, de ezekat leszámítva nekem csak annyi lett a változás az iPhonera váltással, hogy kevesebb banner jelenik meg az oldalakon.

Ha már böngésző, nem tudom, mi a különbség, talán a HTC Hero lassabb hardvere miatt van, de azon vettem észre magam, hogy míg Androidon az Opera Minit használtam szinte kizárólag, addig iPhoneon csak a saját böngészőt - ami ugyanúgy webkites, tehát szinte megegyezik az Androidossal. Az is lehet, hogy ennyit számít a képernyőfelbontás, így néz ki például belenagyítás nélkül a címoldalunk (álló képernyőn, csak megvágtam):

És ez azért általában olvasható is, a többi esetre meg ott a nagyított nézet. Talán az segített, hogy az iPhone automatikusan szinkronizálja az asztali Safari bookmarkjait, bár ilyesmire Opera Miniben is lenne lehetőség... nem tudom, valahogy kényelmesebb, jobban kézre áll itt a natív böngésző. Az is számíthat, hogy iPhone alatt az összes alkalmazás linkjét a Safari nyitja meg - Androidban viszont természetesen azt is be lehet állítani, hogy a default böngésző például az Opera Mini legyen, így minden ott nyílik.

Apróságok maradtak még ki:

Tök jó, hogy iPhoneon nem csak egy irányba lehet vízszintesre dönteni a kijelzőt, a Hero-nál többször esett volna jobban kézre a másik oldal.
A billenyűzet érdekes kérdés, elsőre nagyon hiányoztak a szám-, és irásjelek a hosszan nyomvatartott gombokról (a számváltó nyomvatartásával lehet itt gyorsan elérni őket), viszont másrészt meg érezhetően kevesebb hibával gépelek itt, pedig fizikailag a billentyűzet nem sokkal nagyobb... legyen ez a pont döntetlen.
Az ikonok home screenre pakolása iPhone-on Androidhoz képest elképeztően béna, az, hogy kényszeresen sorbarakja az ikonokat, meg feltölti az új programokkal az üres helyeket, a rendezgetés folyamatos újrakezdésére késztet, amibe nagyon hamar belefáradok.
Nem gondoltam volna, hogy csak ennyire, de azért hiányoznak a widgetek: naptár, időjárás, gyors wifi/3G/stb. kapcsolgatás, ilyenek néha jól jönnének, de ennél nagyobb űrre számítottam.
Az már jobban zavar, hogy nincs semmilyen egyszerű jelző LED a telefonon, Androidon azonnal látom, hogy az asztalon fekvő telefonra jött-e üzenet, hogy hogy áll a töltés, stb.
Hiányoznak még kicsit a fizikai gombok is, több alkalmazásban előfordult, hogy nagyon jól jött volna egy "back" típusú gomb, vagy keresgélte az ujjam a menüt - de lehet, hogy csak át kell szokni.
Háttértár, oké, hogy az Androidban cserélhető, viszont az alkalmazások nem oda, hanem egy erősen korlátozott belső memóriába települnek - ez a HTC Hero alatt összesen 288 MB. Ehhez képest el tudjátok képzelni, milyen érzés volt az iPhone-on a teljes (itt 16 giga) háttértárral gazdálkodni - míg az Androidon folyamatosan sakkozni kellett a hellyel, itt ész nélkül telepíthet az ember mindent, ami eszébe jut. (A 2.2-es Androidban hivatalosan is megjelent APP2SD erre ad némi megoldást, bár úgy látom, ez még messze van a tökéletestől.)

Ennyi, csomó mindenről nem írtam még a fényképezőtől kezdve a szinkronizáción át a giroszkópig, de kérdésekre szívesen válaszolok a kommentekben. Egyelőre úgy néz ki, hogy bár nagyon örülök annak, ahogy az Android demokratizálja az okostelefon-használatot a belépési ár folyamatos lefele tornászásával, én jelenleg egy elég boldog iPhone tulaj vagyok. A Hero meg megmarad, kell egy Android is a házban, de nem az lesz az elsődleges telefonom.

eszpee cikke a Kispadon, 2010. augusztus 22. vasárnap

iPhone 4 vs iPad (ervin)

2010-07-14T18:32:09+02:00

iPhone 4 vs iPad

A cikk alcíme valami ilyesmi lehetne: helyzetjelentés egy kívülállótól. A kívülálló címkére azzal szolgálok rá, hogy alkalmi kipróbáláson kívül soha nem használtam Apple-terméket. Nem elvből, hanem egyszerűen így alakult. A számítógépeik nem érdekelnek túlzottan, az mp3-lejátszójukat a tudásához és a szükségleteimhez képest fölöslegesen drágának tartottam, a telefonjukat szintén.

Viszont ez utóbbi a legszebb darab, amit a műfajban valaha láttam. Ezért aztán a minap, amikor akadt egy szabad negyedórám a san franciscoi Market és 5. utca sarkán (ez itt a napszemüveges emotikon helye), beugrottam az Apple-boltba, hogy megnézzem az új termékeket. Az iphone 4-re meg az ipadre voltam kíváncsi, egyiket se fogtam a kezemben még soha.

Balszerencsémre a telefonnal kezdtem.

A polírozott, ujjlenyomatgyűjtő hátlap abszolút nem tetszik (mint a nagymamám éjjeliszekrényének teteje anno, komolyan), a korábbi lekerekített helyett megjelenő, szögletes forma szintén nem - egy ismerősöm azt mondja, hogy a hasonlóan éles formájú HTC Legend esetében megfájdul a füle a telefonálástól. Viszont a képernyő! A képernyő! Én ehhez foghatót még nem láttam telefonon. Ha valaki iphone-hivő, akkor teljesen megértem, ha pusztán ezért megint kiad majd egy halom pénzt - főleg, mert az Apple-vásárlók eleve hozzá vannak szoktatva a költéshez. Gyönyörű képe van a készüléknek, a Kispad is pont olyan szépen jelenik meg rajta, ahogy mi, szerzők azt elvárjuk. Az azóta napvilágot látott hírek szerint ugyan telefonálni nem feltétlenül lehet vele, ami egy telefontól talán nem szép húzás, de mondom, a képernyő mindent visz.

És amiért balszerencse volt a telefonnal kezdeni: az ipad képernyője egyszerűen szánalmasnak tűnik az iphone 4 után. A készülékre amúgy nem lenne szükségem, legalábbis elsőre úgy gondolom - nekem a rövid próba alatt teljesen olyan érzésem volt, mintha egy netbook monitorát tapogatnám billentyűzet híján, hogy jó ujjlenyomatos legyen. És hát ugyanazok az oldalak, amelyek az iphone 4-en még kicsiben is látványosan szépek, az ipaden *ehhez képest* (a hangsúly az "ehhez képest"-en van) gagyi színvonalon jelennek meg. Ebből a szempontból most mellékes, hogy az iphone meg az ipad adott esetben másra való: pusztán esztétikáról beszélek, a jelenlegi iphone után szomorú ránézni a jelenlegi ipad képernyőjére.

Szóval úgy néz ki, továbbra sem lesz Apple-termék a birtokomban. Az iphone 4 képernyőjét őszintén irigyelni fogom, de legfeljebb majd duzzogva megsimogatom a (valószínűleg beszerzendő) HTC Desire hátlapját, ami az én ízlésem szerint agyonveri az iphone-ét, az ipadre meg egyelőre nem látom, miért lenne szükségem, továbbra is örvendek az Eee PC-mnek, ami egy számítógép, rendes beviteli eszközzel - azaz billentyűzettel - ellátva.

Viszont megköszönöm (komolyan), hogyha az Apple-felhasználók a kommentekben elmondják, miért nem értenek egyet velem.

ervin cikke a Kispadon, 2010. július 14. szerda

A Bang Bang Klub (eszpee)

2010-07-10T13:35:49+02:00

A Bang Bang Klub

Most, hogy még nagyjából másfél napig Dél-Afrikára figyel a világ, hogy aztán megint elfelejtse pár évtizedre, kihasználom az alkalmat, és bemutatom végre ezt a könyvet. Őszintén szólva nem emlékszem, miért vettem meg, valahol olvashattam talán, hogy fotósoknak érdekes lehet, plusz szeretem a közelmúltról szóló írásokat is, valószínűleg ezek dolgoztak össze. A történet röviden: Dél-Afrikában az apartheid széthullását dokumentáló fiatal helyi fotósokra a média ráragasztja a "Bang Bang Klub" nevet, utalva ezzel arra, hogy részben helyismeretük, részben vakmerőségük miatt az események középpontjából tudnak képeket hozni. Az események pedig nem voltak olyan egyszerűek, mint ahogy azt az ember Európából elképzeli.

Az ANC (African National Congress) ifjúsági szárnyában nevelkedett tag által alapított IFP (Inkatha Freedom Party, az inkatha zulu szó, koronát jelent) eleinte békésebb eszközökkel kampányolt az apartheid ellen, mint az ANC, aminek fegyveres szervezete is volt végsősoron ugyanerre a célra. Az apartheid fenntartásában érdekelt kormánynak persze jól jött az egységes Dél-Afrikáért küzdő ANC-vel szemben a szuverén Zulu állam kikiáltásáért harcoló, "hostel"ekben lakó (a munkásszállókat hívták így) betelepült zuluk által támogatott IFP. Így végül az oszd meg és uralkodj politikáját követve a fehér rendőrség hol passzívan, hol aktívan is segítette az Inkatha ANC-támogatók elleni akcióit. A stratégia működni látszott, komoly eredmény fehér emberként Afrika közepén elérni, hogy fekete öljön feketét.

Két életben maradt Bang Bang Klub tag, Greg Marinovich és João Silva visszaemlékezése a könyv a világhírű fotósokat adó társaságról, elég teljes anyag, a dél-afrikai eseményeken túl sokat beszél a fotósokról, más küldetéseikről, arról, hogyan dolgozzák fel ezt az egészet. Egyetlen problémám vele, hogy bár fotós könyvnek is tekinthető, az illusztrációk csak az ötvenes évek napilapjait idéző monkróm, kicsi, szemcsés képek. Emiatt is döntöttem úgy, hogy az ajánlót a könyvből kiragadott, a neten fellelhető fotókkal zárom.

Szólok előre: megrázó képek jönnek, aki nem szeretne vért, halottakat, erőszakot látni, az ne kattintson tovább.

A képeket a könyvben publikált sorrendben közlöm, az eredeti aláírások felhasználásával.

Nancefield hostel, Soweto, 1990. augusztus 17.
Inkatha-támogató zuluk egy csoportja megöl egy Xhosa-nak nézett férfit. Úgy tartották, a Xhosa egyenlő az ANC-támogatóval, később kiderült, hogy Pondo volt az illető, ismeretlen politikai nézetekkel.
(Greg Marinovich)

Khumalo Street, Thokoza, 1990. december.
Egy elhaladó férfi a kamerába mosolyog, miközben Inkatha asszonyok vernek egy azonosítatlan nőt. Őt később súlyos sérülésekkel vitték kórházba, nem tudni, hogy túlélte-e.
(João Silva)

Inhlanze, Soweto, 1990. szeptember 15.
A hostel-háborúk elején egy ANC-támogató arra készül, hogy leszúrja a zulu kémnek hitt Lindsaye Tshabalala-t.
(Greg Marinovich)

Inhlanze, Soweto, 1990. szeptember 15.
Egy ANC-támogató üt az égő Lindsaye Tshabalala felé.
(Greg Marinovich, 1991-ben Pulitzer díjat nyert ez a sorozata "Spot News Photography" kategóriában.)

Aaron Mathrope nagynénje siratja a kilenc hónapos csecsemőt, akit Inkatha támadók öltek meg rendőrök segítségével, 1992. június 18-án a Boipatongi Mészárlásban. 45 ember halt meg, a támadók egyik vezetője később azzal magyarázta Aaron meggyilkolását, hogy "egy kígyónak kígyó a gyereke is".
(Greg Marinovich)

Rendőrök tüzet nyitnak a fegyvertelen boipatongi lakosokra, akik egy halott társukhoz akartak odamenni. A férfit szintén a rendőrök lőtték le, amikor a feldühödött tömeg megkergette F. W. de Klerk elnököt 1992. június 20-án, napokkal a Boipatongi Mészárlás után. Az esemény után több halott és sérült maradt, de a rendőrség tagadta a fentieket, a fotót a helyiek és újságírók manipulációjának állítva be.
(Greg Marinovich)

Boipatongi lakos csap le egy Inkatha-tagnak, valamint a Boipatongi Mészárlásban részt vevőnek hitt zulura. Később elégették.
(João Silva)

Egy gyászoló ANC-tag menekül a rendőrök sortüze elől Chris Hani, a Kommunista Párt és az ANC meggyilkolt katonai vezetőjének temetésén.
(Greg Marinovich)

Kevin Carter a megsérült Ken Oosterbroek-et fotózza Sowetoban, ahol a Protea rendőrőrs előtt a szélsőjobboldaliak által meggyilkolt Chris Hani miatt tiltakozó helyikre tüzet nyitott a rendőrség.
(Ken Oosterbroek)

1993. március, egy keselyű éhező csecsemőt figyel a dél-szudáni Ayod megyében.
(Kevin Carter Pulitzer-díjas fotója. Sokak szerint a kép elkészülte után öngyilkosságot elkövetett Cartert a lelkiismerete ölte meg, a könyvből kiderül, hogy ennél azért jóval összetettebb volt a helyzet, a depresszió, drogok, rendezetlen magánélet valószínűleg jobban hozzájárult a halálához.)

Három halott fekszik az utcán egy Inkatha - ANC összecsapás után Soweto Dobsonville kerületében.
(João Silva)

Egy halott Inkatha-támogató fekszik, levett cipőkkel a túlvilági útra felkészítve, miközben katonák keresnek egy mesterlövészt Johannesburg belvárosában, a Shell House Mészárlás közben.
(Greg Marinovich)

Alwyn Wolfaardt, a szélsőjobboldali afrikáner mozgalom (AWB) tagja az életéért könyörög, mielőtt egy bophuthatswanai rendőr "mit keresel az országomban!?" felkiáltással kivégzi. Az AWB konvojban hajtott Bophuthatswana házai közé, autókból lőtték a helyieket.
(Kevin Carter)

1994. március, újságírók menekülnek az AWB-tagok kivégzésének helyszínéről.
(Greg Marinovich)

Thokoza, 1994. április 18. A sérült Greg Marinovichot James Nachtwey segíti, miközben João Silva felvételeket készít Gary Bernardról és egy békefenntartó katonáról, akik a halálos lövést szenvedett Ken Oosterbroeket viszik.
(Juda Ngwenya)

Egy békefenntartó segít Gary Bernardnak a lelőtt Ken Oosterbroeket vinni.
(João Silva)

Thokoza, 1994. április 19. ANC-harcosok viszik egy sebesült elvtársukat az Inkatha-erődítmény Mshay'zafe hostel ellen folytatott támadás közben, egy nappal azután, hogy Ken Oosterbroek ugyanitt életét vesztette.
(João Silva)

1994. Szeptember, egy kolléga nyúl Greg Marinovich felé, akit a rendőrség sebesített meg egy a feketék és a rendőrök közötti összecsapásban Johannesburg Westbury negyedében. A helyiek a frissen választott fekete többségű kormány vélt diszkriminációi ellen tiltakoztak.
(João Silva)

Akit kicsit is érdekel Dél-Afrika, vagy egy konfliktusokat fotózó riporter élete, próbálja megszerezni a könyvet. Mostanában mutatják majd be az ebből készült filmet is, de az állítólag elég hollywoodi lett, úgyhogy érdemes inkább olvasgatni. Plusz van legalább még egyszer ennyi kép is a könyvben, köztük nagyon erősek is, csak nem találtam meg őket a weben.

eszpee cikke a Kispadon, 2010. július 10. szombat

Hol vagyok? - 1. (ervin)

2010-06-28T07:00:18+02:00

Hol vagyok? - 1.

No, ezt gyorsan ki kéne találni (ahogy szoktátok), mert nemsokára már máshol leszek, és jön az újabb kvíz.

De azért kezdjünk egy kicsit távolabbról: a szóban forgó város egyik negyedére rendkívül jellemző képet láttok. A hatalmas alkotások engedéllyel készülnek, sőt az adott helyen még külön non-profit szervezetek is vannak, akik a helyi gyerekeknek oktatják a falfestés művészetét.

Van, akinek már ennyi is elég? Ha nincs, akkor adok újabb segítséget. (Kérem, hogy azon kevesek, akik tudják, hol vagyok, ne rontsák el azoknak a játékát, akik találgatnak. Köszi!)

No, eddig még nincs bevéve a vár, úgyhogy következzék az újabb segítség:

Jellemző nyári naplementét látunk a kicsit több mint kétszáz éves városban (bár a szépiát én adtam hozzá a kontraszt kedvéért). Még annyit, hogy ha a kép közepén kitakart valami látszana, akkor egyből megmondanátok, hol vagyunk.

Így esetleg?

Frissítés: gratula Gábornak. Itt a kép takarás nélkül:

ervin cikke a Kispadon, 2010. június 28. hétfő

Itt a Starbucks (ervin)

2010-06-16T12:55:03+02:00

Itt a Starbucks

mobiltelefonról

Hosszas szerencsétlenkedés után csak idetalált az iparág nehézbombázója. A westendes helyválasztást vitassák csak a szakemberek, nekem épp kézre esik. A többit meglátjuk.

Eleinte meglehetősen vesztes megoldásnak tűnt, hogy a Starbucks messze a legutolsóként lépett be a magyar piacra. A prémiumkategóriát már betöltötték előtte - a Gloria Jeans. A legjobb helyeket is elfoglalták - főleg a Coffee Heaven, kisebb mértékben a California Coffee Company. A megbízható, jó kávét is van, aki megcsinálja - ez a Costa. Ezen túl pedig ott vannak a kisebb versenyzők, akik a bevásárlóközpontok, irodaházak aljában megtelepedve lassan nálunk is meghonosították az angolszász kávékultúrát.

Ehhez képest a Starbucksról annyit lehetett tudni, hogy időnként valakik megpróbálták megvásárolni a licencjogokat, hogy jövőre már tényleg jön, vagy hogy épp az ausztriai megjelenés sikerétől teszik függővé az itthoni bevezetést. Csupa pletyka. Pedig az biztos, hogy ha Észak-Thaiföldön nyolc éve volt helye a cégnek, akkor most idehaza szintén van.

Az idő egyébként lehet, hogy őket igazolja. A Gloria Jeans tönkrement és eltűnt az országból. A Costa a lendületes kezdés után most kapta az első pofont, be kellett zárniuk az Astoriánál levő üzletet. Lehet, hogy mégsem annyira magától értetődő dolog 800 forintos kávét eladni Magyarországon? A Starbucks egyébként mindenkinél feljebb srófolta az árait, meglátjuk, milyen sikerrel járnak.

A mocha mindenesetre olyan, amilyennek lennie kell. Idáig jó. És ma ugyan őrületes sorok állnak, de az újdonság varázsa csak megkopik néhány nap alatt, és akkor talán még a kevésbé lelkeseknek is érdemes legalább egyszer kipróbálni.

ervin cikke a Kispadon, 2010. június 16. szerda

Három csapás - segítsetek! (ervin)

2010-06-06T12:31:14+02:00

Három csapás - segítsetek!

A Fidesz magyar választóktól beszerzett, példátlan erejű felhatalmazása közkeletű értelmezés szerint az ország ügyeinek rendbetételére szól. Ebbe azonban hangsúlyozottan nem értendő bele az angol-magyar fordítások megreformálása, amihez a kormányzó párt derék tagjai a jelek szerint amúgy sem nagyon értenek, az Oxfordban és más angolszász területeken eltöltött ösztöndíjas időszakok ellenére.

Ám ne csak kritizáljuk őket: inkább segítsünk nekik. A TWIO rovat szerény keretei között most a "három csapás törvény" néven emlegetett ötletre keresünk jobb magyar változatot.

Az úgynevezett "three strikes" törvények először az USA államaiban terjedtek el; ma közel felükben létezik ezen az alapon álló törvénykezés. Lényege, hogy azokat az elkövetőket, akik bizonyos súlyos bűncselekményeket három vagy több alkalommal követnek el, kötelező súlyos börtönbüntetéssel sújtani.

A three strikes elnevezés az átlagamerikai számára nem jelent értelmezési problémát, hiszen a baseballból származik. Arra vonatkozik, hogy az ütő három elrontott labda után kiesik (a pontos szabály persze részletesebb, de a mi szempontunkból bőven elengedő ennyit tudnunk).

Amerikai viszonylatban tehát könnyen látható a kapcsolat az eredeti sportkifejezés és a jogi származék között. No de mit tegyenek idehaza Répássy és Lázár képviselő urak, amikor be akarják nyújtani a hasonló alapon álló magyar törvényjavaslatot?

Ha jól emlékszem, tavaly került sor a történelmi pillanatra, és a honatyák bonyolult lingvisztikai helyzetben találták magukat. Egyfelől, a baseball tök ismeretlen idehaza. A játék borzasztó unalomszintjét ismerve ezen nem lepődünk meg: talán csak a magyar futballmeccsek még mindig kitartó látogatói - no meg az egy-két titkos krikettrajongó - tudnának mentálhigiénés problémák nélkül végignézni egy mérkőzést. Másfelől a sportág magyar nyelvhasználata sem alakult még ki, tehát a javaslat beterjesztői oda sem fordulhattak szaktanácsért. Maradt - valószínűsíthető módon - az Országh-szótár vagy optimistább feltételezés esetén a Google fordító, és megszületett a három csapás kifejezés, aminek az angol eredeti értelméhez nem sok köze van.

És itt jövünk a képbe mi, a Kispad TWIO csendes, de elszánt nyelvművelői. Találjunk valami értelmes, magyarul is megálló honosítást ennek a kifejezésnek, ami nemcsak a three strikes értelmét veszi át, de esetleg egy magyar ember számára érthető asszociációs lehetőséget is felkínál.

A népmeséink hemzsegnek a hármas számmisztikától, nálunk is három korner ért egy hetest a kispályán annak idején - csak tudunk valami jobbat a három csapásnál! Járuljatok hát hozzá az ország jogi nyelvének fejlődéséhez a hozzászólásokban.

ervin cikke a Kispadon, 2010. június 6. vasárnap

Édes anyanyelvünk 3 (stsmork)

2010-06-03T15:51:56+02:00

Édes anyanyelvünk 3

Jelentem, ma újabb fontos állomáshoz érkeztünk kislányunk nyelvi fejlődésében. "Anyu, mi az a lebasz?" - kérdezte ma, iskolából hazafelé jövet.

- Kislányom, ez egy ocsmány szó, így mi nem szoktunk beszélni. Azt jelenti egyébként, hogy valakit nagyon összeszid. Hol hallottad?

- Balázs mondta az iskolában, hogy "Rozi a moziban lebassza a seggét!"

stsmork cikke a Kispadon, 2010. június 3. csütörtök

Ennyit a farmerről (ervin)

2010-05-26T08:45:08+02:00

Ennyit a farmerről

Imádott Indonéziám egy kicsiny szegletében mától tilos női farmernadrágot árulni. Meg viselni is. A törvényt, amely a Sharia teljesebb átélését és megvalósítását hivatott segíteni, útakadályoknál és járőrözés során végrehajtott ellenőrzésekkel kívánják megtámogatni.

Nyugat-Aceh régense, aki a rendelkezést meghozta, a saját földi cselekedeteiért való, illetve a társadalom iránt érzett felelősségével indokolta a többségi támogatással hozott, és ezért demokratikus döntést. Máshogy nem is lehet ez, hiszen, ahogy László és Zsolt mondanák: Isten a történelem ura.

(Kép és forrás: Indonesia Matters)

ervin cikke a Kispadon, 2010. május 26. szerda

Funky boogie (ervin)

2010-05-21T15:06:10+02:00

Funky boogie

A minap egy film előtt, a moziban láttam egy reklámot Hugh Jackmannel, aminek azonnal ráismertem a zenéjére:

Ez kérem szépen a Funky boogie, még általános iskolás koromból, amikor "nyugati" zenéket szinte csak államilag tiltott rádióadásokon meg kamionosokból lett DJ-k által becsempészett kazettákon lehetett megtalálni. Ennek ellenére - főleg ilyen modern környezetbe helyezve - szerintem nem is hallatszik a számon, hogy akkor jelent meg, amikor a most rá táncoló Hugh Jackman 12 esztendős volt. Rohan az idő.

Még az előadó nevére is egyből emlékszem ennyi idő után: John Ozipa. Büszkeség. Nosza, nézzük, mit találni róla a weben. Hm, semmit. De hamar kiderül a turpisság: a név igazából John Ozila, ami már könnyen kereshető.

Már csak egy kérdés maradt: hogyan lett az "L" betűből "P"? Nos, erre is megvan a megoldás: annak idején a kamionosból lett DJ, akitől a kazettát vettük, valószínűleg félreolvasta a lemezborítón látható feliratot - a YouTube tanúsága szerint tényleg érdekes a betűtípus -, és rosszul gépelte le a saját gyártású kazettaborítóra:

Tessék, egy kis múltkutatás a hétvége elejére.

ervin cikke a Kispadon, 2010. május 21. péntek

Miegymás (ervin)

2010-05-07T08:04:07+02:00

Miegymás

A Miegymás egy zenekar. Olyan zenekar, amelynek tagjai történetesen valódi zenészek, nem pedig Photoshopban klónoztatta őket egy homlokba omló fürtű popmenedzser. Őket fogom most a figyelmetekbe ajánlani, némi exkluzív kispados bónusszal megspékelve.

A csapatban Szabó Gabi zongorázik, és írja a számokat, Feuerstein Réka fuvolázik és énekel, Kiss G. László basszusgitározik, Nyirő Áron dobol. Azt nem igazán tudom megmondani, hogy milyen zenét játszanak, pedig elvégeztem a házi feladatomat, azaz hallottam már őket koncertezni. Valahol a jazz, a fúzió, az etnó, a kortárs folk, a komolyzene és a latin muzsika nem is létező közös határmezsgyéjén mozognak, az ilyesmit leginkább világzene néven szokás kategorizálni.

A lényeg, hogy jók. Értenek a hangszerükhöz, együttműködnek, játszanak, élnek a színpadon. Akit az efféle profi örömzene érdekel, annak szívesen ajánlom figyelmébe a következő koncertjüket, ami Budapesten, a Godot kávéházban lesz, jövő kedden, azaz május 11-én este 8.30-kor.

És hogy ne csak a levegőbe beszéljek, rávettem a csapatot, hogy adjanak oda egy számot a még meg sem jelent új lemezükről, csak most, csak a Kispadnak. És ki tud nekünk ellenállni? A kompozíció címe Repetíció másként - Fűszervarázs: alul belehallgathattok, illetve a zenekar engedélyével letölthető innen.

Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.

(Fotó: Rácskay Zoltán)

ervin cikke a Kispadon, 2010. május 7. péntek

"Oxigénpalack nélküli csúcstámadás" (ervin)

2010-05-06T18:57:49+02:00

"Oxigénpalack nélküli csúcstámadás"

ma.hu, 2007.01.22.:

Csak annyi pénzt vett fel, amennyi jár neki - így kommentálta Lázár János fideszes képviselő azt, hogy a 2002-2006-os ciklusban az Országgyűlés honlapjának tanúsága szerint a legnagyobb összegű, 18 millió forintos költségtérítést vette fel.

nol.hu, 2010.03.26.:

Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét" - fogalmazott [Pokorni Zoltán,] a Fidesz politikusa.

hirszerzo.hu, 2010.05.05.:

Lázár Jánost választották meg a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének a frakció szerdai alakuló ülésén, az Országházban.

Feltehetően mostantól majd nem nyúl bele.

ervin cikke a Kispadon, 2010. május 6. csütörtök

Zenefelismerés - a XXI. század mikrohullámú sütője (ervin)

2010-05-06T14:17:46+02:00

Zenefelismerés - a XXI. század mikrohullámú sütője

Előfordulhat, hogy a cikk címének a későbbiekben sem lesz sokkal több értelme, ezzel együtt hadd kezdjem némi meghatározósdival. A mikrohullámú sütő számomra ugyanis nemcsak konyhai eszköz, hanem egyszersmind önmagán túlmutató fogalom. Ha ezt sikerül tisztáznom, utána tényleg a zenéről lesz szó.

Sok van, mi csodálatos.

A csodák között sok olyasmi akad, ami némi gondolkodással vagy utánaolvasással egyszerűen érthetővé válik számomra, és megszűnik csodának lenni. Vannak azután olyan dolgok is, amelyeket vélhetően akkor se értenék meg, ha éveket töltenék a tanulmányozásukkal, ezek megmaradnak a csoda kategóriában. A kiemelt helyet azonban azok a dolgok foglalják el a képzeletemben, amelyeket ésszel megértek ugyan, vagy legalábbis nagyjából, viszont ennek ellenére nem vagyok hajlandó elhinni őket.

Utóbbi típus megtestesítője a mikrohullámú sütő. Minimális wikipédiázás kell csak, hogy megtaláljuk a működési elvének leírását. De magyarázhat nekem, aki amit akar a dielektrikus tulajdonságokról: az, amikor én egy perc halk zúgás után kiveszem a mikróból a továbbra is hideg pohárban a meleg tejet, az csoda. És ez jól van így, a többi csodálatos dologgal egyetemben: nekem a következő példám általában a bakelitbarázdából dekódolt szimfonikus zenekar szokott lenni, de mostanra talán többen rájöttetek arra, hogy hasonló cipőben járunk, és nektek is megvannak a saját létező csodáitok.

Most pedig következzen a zene.

Az egyik nap délutánján a Nyugati pályaudvar mellett vitt az utam. Az Eiffel téren már javában szereltek az esti koncertre, közben pedig háttérzene szórakoztatta a munkásokat és a nagyérdeműt. Az épp hallható szám felkeltette az érdeklődésemet, és eszembe jutott, hogy érdemes lenne utánanézni, hogy mi ez.

Általában úgy szoktam próbálkozni, hogy megjegyzem a remélhetőleg angol nyelvű szöveg legkevésbé közhelyes részét, és rákeresek a weben. Ezúttal viszont alig volt szöveg, és azt sem értettem tisztán. Előkaptam a telefonomat, felvettem egy kis részt a számból a gyalogosok, az autók és egy jókor érkező mentő zajával együtt. Otthon aztán nekiálltam, hogy valamelyik webes zenefelismerő oldallal elvégeztessem a munkát. Sajnos az én telefonom túl buta ahhoz, hogy ilyen programok elfussanak rajta, ráadásul a roppant szerencsétlen .amr formátumban rögzítette a zenét, így azzal se tudtam mit kezdeni. SOS-levél eszpeének, aki azt mondta, hogy ha adok neki egy mp3 fájlt, akkor fut egy kört a HTC-jével.

Újabb kör a weben. Egyetlen keresésre előállt egy ingyenes médiakonvertáló programocska. Megcsináltam az mp3 fájlt, levágtam a mentőszirénát, maradt alig több mint 10 másodpercnyi, elég kevéssé jellemző, viszont annál zajosabb hanganyagom:

Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.

Azt mondtam: ha ebből kikalkulál valamit a Shazam, vagy a Midomi, vagy mittoménmi, akkor leborulok a XXI. század előtt. Eszpee néhány perc múlva jelentkezett, ezzel a találattal (Erlend Øye - Ghost Trains):

Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.

Leborulok a XXI. század előtt.

ervin cikke a Kispadon, 2010. május 6. csütörtök

Kraftwerk (ervin)

2010-05-01T12:04:58+02:00

Kraftwerk

(mashup: GroundZer0)

ervin cikke a Kispadon, 2010. május 1. szombat

Reggeli kvíz az életről (ervin)

2010-04-30T08:02:55+02:00

Reggeli kvíz az életről

A és B beszélget:

A. Kávé vagy tea?
B. Ez most legyen a te döntésed.
A. Jó, akkor tea.
B. Hm. Kávé.

Kérdésünk: a két szereplő közül melyik a nő?

ervin cikke a Kispadon, 2010. április 30. péntek

Édes anyanyelvünk 2 (stsmork)

2010-04-23T20:57:43+02:00

Édes anyanyelvünk 2

Jön haza a hatéves gyerekünk az iskolából és megkérdezi tőlem:

- Apa, mit jelent az, hogy szexelni?

Felhúzom a szemöldököm. Újkeletű kifejezés ez, így igeként én is csak pár éve találkoztam vele először. Gyanakodva megkérdezem:

- Kitől hallottad ezt?
- Szilvitől...

Aha, gondoltam. Nevezett osztálytárs nyelvművelő munkásságáról egyszer már megemlékeztünk.

- Na és mit mondott, hogy szerinte mit jelent?
- Hááát...azt, hogy... a fiú leveszi a lány melltartóját és... nézegeti a melleit...

Hatéves koromban egyébként én is körülbelül ennyire voltam tájékozott ezen a téren. Emlékszem, egyszer egy osztálytársam megkérdezte, tudom-e, mit csinálnak a szülők, ha azt szeretnék, hogy gyerekük legyen? Ingattam a fejem, mire komoly tekintettel, mint aki épp valami fontos titkot árul el, ezt mondta:

- Basznak!

Összeborzongtam. A szót persze ismertem, több durva káromkodásban is szerepel, de az, hogy ennek az ocsmány szónak valami köze lehet a gyerek születéséhez, nem hangzott túl valószínűnek. Meg is osztottam ezt a frissen szerzett ismeretet egy másik osztálytársammal, aki kinevetett, és magabiztosan azt mondta:

- Dehogyis! Csókolóznak, abból születik a gyerek!

Ez teljesen megnyugtatott, nem is firtattam hát tovább a dolgot.

stsmork cikke a Kispadon, 2010. április 23. péntek